2014. november 27., csütörtök

Deák László Sándor: Karácsonyi álom 847

Álmomban egy angyal vigyázott rám,
Én néztem őrá, s ő beszélt hozzám.
Elmondta, hozzám küldték, hogy óvjon,
Érdekemben most a lelkemhez szóljon.
Éreztette velem, hogy jótét lélek vagyok,
Bár kicsi szürke életemben sokat hibázok.
Közölte azt is, hogy minden okkal történik,
S az élet egy iskola, a lélek így jól fejlődik.
Legyek szorgalmas, figyelmes és jó tanuló,
Rosszal ne bántsam oktatóm, legyek jó nebuló.

Az angyalokat fiatalnak és szépnek képzeltem,
De ő sem ez, sem az nem volt, nagyot néztem.
Egy idősödő nő volt fehér selyemruhában,
Szárnyait fehér tollak borították, csodásan.
Alakja vékony, mondhatni szinte csinos, szép,
Szőke haja vállaira omlik, könnyed, mint a lég.
Hangja kellemes és nagyon kedves számomra,
Olyan, mintha zenéjét mindég is hallottam volna.
Biztat, sikerülhet a kellő tudást megszereznem,
Csak a jó, de nehéz útról a lábam le ne tegyem.

Majd gonosz, fekete, vicsorgó lelkek támadtak,
Villámot szórt a sötét viharos ég, fényei cikáztak,
S ő szárnyát óvón felém emelte, mint egy pajzsot,
A fekete gonosz támadásától így engem megóvott.
Mosolygott, lám milyen hihetetlen erős a jó ereje,
Nem érinthetett a rossz, elhalt a gyilkos szelleme.
Felnéztem, s óvó szárnytollai közt éles fény ébredt,
A szikrázó fény erejétől fehér tolla is feketéllett.
Még őnála s tollai fehérségétől is fehérebb a fény,
A szeretet és a jóság áradt szét általa, ez volt a tény.

S ím, álmom ekkor megszakadt, felébredtem,
A Nap felkelt, s ágyamban a fényében fürödtem.
Csoda volt ez, vagy csak egy nagyon fura álom,
Mit akart mondani, üzenni nekem a karácsony?

2014. november 8., szombat

Kulcsár Evanna: Fenyő-sirató

Ó, Ti ünnepi áldozatok, zöld fenyőfák,
kik voltatok nemrég még díszes karácsonyfák!
Jelképe, éke a legszentebb ünnepnek,
örömöt adtatok felnőttnek, gyermeknek.
Árasztottatok balzsamos fenyőillatot,
otthonokba boldogságot varázsoltatok.
Ruhátok cifra üveggömb, arany dió,
ezüstös füzér, manóval pici házikó.
Ágatok közt mosolygó hószín angyalok,
csillagszóró - ragyogók, díszesek voltatok.
Fényetek a könnyes-nevető szemekben
tükröződtek, álltatok büszkén, fenségesen.
És most? Ott hevertek út szélén, a sárban,
nyoma sincs már rajtatok ünnepi ruhának.
Kopár ágatokról lehullott tűlevelek,
hisz fuldokoltatok a száraz melegben.
Hiányzott köd, zúzmara, puha hópihe,
erdő friss oxigénje, fürge őzike.
Fényes a múltatok, jövőtök már dicstelen -
köszönjük a szépséget, mit kaptunk Tőletek!